Az elmúlt két évben a globális COVID-19-pandémia korábban sosem látott kihívások elé állította az élő események szervezőit. A célunk mindvégig az volt, hogy biztonságos és méltányos eseményeket rendezzünk, amelyek során a rajongóknak és a profi játékosoknak is a lehető legzavartalanabb élményben lehet részük. A pandémia miatt bevezetett utazási korlátozások a mai napig jelentős hatást gyakorolnak a teljes ökoszisztémánkra.
Az LPL (vagyis a kínai regionális ligánk) jelenleg is küzd a pandémia kihívásaival, ezért a liga MSI-képviselője nem utazhat el a Koreában található Puszanba. A technológiákért, eseményekért és versenyjátékokért felelős csapataink elkötelezett munkájának köszönhetően azonban lehetőség nyílt arra, hogy az LPL-csapat távolról, Kínából vegyen részt a versenyen. A csapat a saját csapatházából, vagy pedig a sanghaji LPL Arénából fog bejelentkezni, a helyi egészségügyi és biztonsági protokolloknak megfelelően.
E döntésünk meghozatala során számos tényezőt figyelembe vettünk, úgymint a biztonság, az infrastruktúra, a helyszín és a verseny tisztasága. Amellett, hogy az LPL rendelkezik a távoli játékhoz szükséges infrastruktúrával, a Kína és Korea közötti ping is kielégítő. A méltányos feltételek biztosítása érdekében egy hálózatikésés-kezelő eszközt fogunk használni, amellyel a versenyen részt vevő valamennyi csapat számára garantálni tudjuk a 35 ezredmásodperchez közeli pingértéket. A 2020-as szezonközi kupa LPL–LCK-összecsapása során is ezt az eszközt használtuk a Kína és Korea közötti ping fenntartásához. Hogy biztosítsuk a verseny tisztaságát, az összes MSI-csapat lehetőséget kap arra, hogy ezen ping mellett gyakoroljon, emellett bírói támogatást és felügyeletet is biztosítunk a verseny során Koreában és Kínában egyaránt.
Az elmúlt két évben nehéz utat kellett bejárnunk, de a LoL iránti lelkesedésünk töretlen. Köszönjük a rajongóknak, a csapatoknak, a profi játékosoknak és a partnereinknek, hogy mindvégig kitartottak mellettünk. Izgatottan várjuk, hogy május 10-én az MSI-on köszönthessük a világ legjobb LoL e-sport-csapatait. A 2022-es MSI napjához közelítve további információkat és híreket teszünk közzé az eseményről, a jegyekről és egyebekről a [LoLesports.com][1] webhelyen, illetve a közösségimédia-csatornáinkon.
[1]: https://LoLesports.com